E-mail:
Telefon: +36 70 671 2813

Céginformáció

2010-ben, néhány fiatal - akkor az informatikai szakmában már több éves szakmai tapasztalattal a hátuk mögött - létrehozott pár, saját célra készülő honlapot, mely a kor és önmagunknak támasztott minőségi mércének minden tekintetben megfelelt. Legszomorúbb benyomásuk a mostani informatikai szolgáltatókkal az volt, hogy a kis- és középvállalkozókat nem, vagy csak igen ritka esetben szolgálták ki. Oka ennek nyilván a profit-orientalista gondolkodás előtérbe helyezése az ügyfelekkel szemben. Sok éves negatív és pozitív tapasztalataik eredményét egy Cég formájában kívánták megalkotni. Ebből az elgondolásból alakult meg 2012-ben a TobBand Informatikai Szolgáltató Kft.

Mit kínálunk?
Cégünk fő profilja között szerepel a honlap készítése / szerkesztése és annak üzemeltetése, továbbá a keresőoptimalizálás és a tartalomkezelés is, de ügyfeleinket teljes körű informatikai szolgáltatással szolgáljuk ki.
A TopBand Kft. ügyfeleinek bővülő igényeihez mérten, négy termékkel jelent meg a piacon: Kezdő, Haladó, és a Profi termékek mellett a Kívánság csomaggal tudunk ügyfeleink minden kívánságára megoldást találni.

Kiknek kínáljuk?
A cég alapelgondolása az, hogy a nagyvállalkozások mellett a kis- és középvállalkozások is megjelenhessenek az interneten, egy minőségi és anyagilag elérhető oldallal.
A mai világban elengedhetetlen a világhálón való jelenlét. E nélkül a vállalkozások jó része jelentős bevételtől eshet el, vagy még rosszabb esetben kliensei átvándorolnak egyik konkurenshez, mondván: 'ott interneten keresztül is tudja intézni ügyeit'.
Folyamatos, és időszaki akcióinkkal, kedvezményeinkkel és bevezető árainkkal nyújtunk magányszemélyeknek vagy cégeknek / kis-; közép-; vagy nagyvállalatoknak utolérhetetlen ajánlatokat.

Mitől más?
A TopBand Kft. egy olyan egyedi felületet hozott létre ügyfelei részére, melynek segítségével honlapját otthonról is tudják szerkeszteni. Ezáltal például egy-egy kép feltöltéséért, vagy egy új menüpont létrehozásáért nem kell tízezreket kifizetni a szolgáltatónak, hanem kényelmesen, akár otthonról is saját maguk tudják megoldani. Mindehhez nem kell semmilyen informatikai képesítés, pusztán egy alap szintű internet-használati kompetencia szükséges.

Amire büszkék vagyunk...
A TopBand Kft. több éves szakmai tapasztalattal a háta mögött büszke arra, hogy lendületes csapata, a mai igényeknek megfelelő, versenyképes honlapokat tud létrehozni ügyfeleinek, mindezt elérhető áron. Klienseit a mai trendeknek helyt álló, minőségi weblapokkal szolgálja ki!

Amiért minket válasszon...
A TopBand Kft. kiemelten fontosnak tartja, hogy alkalmazottainak tudása naprakész legyen, ezért ők folyamatos továbbképzésen, oktatáson vesznek részt. Ennek hatására fejlesztőink egy hazánkban is egyedülálló szolgáltatással rukkoltak elő. A szerver monitorozás egy olyan különleges szolgáltatás, melynek keretein belül cégek szervereinek és azokon futó szolgáltatásainak folyamatos ellenőrzését, úgynevezett monitorozását folytatjuk. Az erre a szolgáltatásra előfizető ügyfelek automatikus SMS, vagy e-mail értesítést kapnak az ezeken bekövetkező állapotváltozásokról (szakadozás, kiesés, leállás). Ezen értesítéseknek köszönhetően az üzemeltetők biztosak lehetnek abban, hogy a szerveren történő állapotvátozásról azonnal tudni fognak. A szerver monitorozás további szolgáltatásairól, lehetőségeiről az alábbi linkre kattintva olvashat!

Ajánlatot / információt a kapcsolatok menüpontban lévő elérhetőségek bármelyikén tud kérni!